BREZNÓI SCHREINEREK
 

SCHREINER CSALÁDMO.-i SCHREINEREKKEZDŐLAP
 


Zólyombrézó


Breznóbánya
                   
A város címere





1830-ban épült Várostorony a főtéren




























Erdőköz/
Pohronska
Polhora





Mihálytelek/  Michalova







 

A családi emlékezet úgy  tudja, hogy a Schreinerek eredetileg Grazból kerültek a felvidéki Zólyombrézóra. Ennek igazolását azonban ez idáig nem találtuk meg.

                                             Térkép

A Schreinerek első anyakönyvi bejegyzése a felvidéki Breznóbányán található ahol 1736-ban Joannes Schreiner és Anna Lehoczky házasságát jegyezték be.
Halotti adata alapján tudható hogy 1711-ben született, akár azonos is lehetne az említett GFF listán szerepl
ő Vitus Joannes Schreinerrel Kitzingenből. Sajnos erre vonatkozó igazolásunk nincs.
Az sem vethet
ő el, hogy a városalapító németek között voltak.

Breznóbányán  több családtöredék is megtalálható, melyeket nem sikerült egyel
őre összekötni. Ennek ellenére őket is bemutatjuk.

Az egyes személyekre  vonatkozó részletes adataik a családfa töredékek táblán találhatók, melyben bet
űrendes mutató segíti a név és hely megtalálását. A nevek mindig az anyakönyvi formában szerepelnek. Ajánlatos a lakhelyük szerint keresni őket.

A családunk folytonosságát egy másik
Joannes Schreiner 1759 évi házasságától számíthatjuk.
 

Breznó főtere

Breznó város a felemelkedését az  arany-, ezüst- és vasbányászatnak köszönhette,
Környékén található egy tömött, áttetsz
ő kvarc-változat, a kalcedon ásvány is.
A fellendüléshez hozzájárultak a XVII. században alakult iparos céhek is .

Ebbe a környezetbe érkeztek a minden bizonnyal iparos Schreinerek is.
Az ipar vonzhatta az idetelepül
ő németeket olyan számban, hogy a családban a német nyelv is meg tudott maradni.

A család több generáción keresztül az asztalos mesterséget gyakorolta. Hamarosan megjelent más ipar is a családban, így bognár, kovács, szénéget
ő majd  - a negyedik generációtól - a fejlődő vasipar adott munkát a család tagjainak, hengerészek lettek.
 

SzentMihály templom

A breznói  családi ág további leszármazottaival az
erd
őközi/polhorai anyakönyvben találkozhatunk 1800-tól. 

Az anyakönyv tanúsága szerint  lakhelyük vagy Polhora vagy  Mihály
telek/Michalová volt.

Ez volt az a hely, ahol a Schreiner és Skonda családok a Veverka lányok révén rokoni kapcsolatba kerültek.
Ezért, ehhez az ághoz kapcsolódóan, egy kisebb Veverka családi ágat is bemutatunk. Két Veverka  testvér, Magdolna és Terézia révén a Schreiner  és a külön lapon bemutatott Skonda
 család itt került először rokoni kapcsolatba.

Az egyes személyekre vonatkozó részletes adatok a   IV.sz.
ősfán találhatók, melyben betűrendes mutató segíti a név és hely megtalálását. A nevek az anyakönyvi formában szerepelnek. Az aláhúzott szövegre kattintva érhető el az adatbázis.

                                                                                  KEZDŐLAPMO.-i SCHREINEREK